LAOS- LAOSZ-VIENTIANE UTAZÁSI BESZÁMOLÓ, ÚTLEÍRÁS

Gyerekkoromban mindig egy olyan helyről álmodtam, ahol a problémás diákokat nem Isten csapásának tekintik, hanem kincseknek, akiket ezer lakattal őriznek a bizalmatlan Istenek, hogy a felnőttek kártékony szabványosítása a lehető legkevesebb kárt okozhasson bennük. Igen ők, azok a diákok, akik állandóan ellenkeznek, akik sok borsot törnek tanáraik, igazgatóik orra alá és akiknek szívükhöz csak a megfelelő kulcsot kellett megtalálni, hogy értékük mindannyiunk számára hozzáférhetővé váljék, mert páratlan csiszolatlan gyémántok ők mindnyájan. 

Ehhez pedig végtelen sok időre, türelemre, bizalomra, szeretere, szabadságra van szükség. Náluk bizony presszióval nem lehet elérni semmit! De ha meg van a kellő szabadság, tisztelet számukra, meg van a lehetőség, hogy érezzék saját maguk sorsuk urai, döntéseik következményekkel járnak, cserébe sasként szárnyalnak és képesek a legnagyobb magasságokat is bejárni. Most egy ilyen helyet mutatok be nektek. 

A Summerhill iskola egy független, fizetős brit bentlakásos iskola, amelyet 1921-ben alapított Alexander Sutherland Neill azzal a meggyőződéssel, hogy az iskolát inkább a gyermekre kell illeszteni, nem pedig fordítva. Demokratikus közösségként működik mind a mai napig. Az iskola vezetése, a döntések megvitatása az iskolai találkozókon történik, amelyeken bárki részt vehet, és ahol mindenki egyenlő szavazattal rendelkezik. Ezek az ülések jogalkotási és igazságügyi szervként szolgálnak. A közösség tagjai szabadon tehetik úgy, ahogyan azt kívánják, mindaddig, amíg cselekedeteik nem okoznak károkat másoknak, ez Neill "Szabadság, nem licenc" elve szerint működik. Kiterjed a tanulók szabadságára, hogy kiválaszthassák, hogy melyik órát veszik igénybe. A demokratikus oktatás és az alternatív oktatás tökéletes egyvelege. Ma Neill lánya, Zoë Readhead vezeti. 

Az iskola volt az első Angliában, hogy törvényes jogot adott a gyerekeknek arra, hogy hivatalosan kifejezzék véleményüket és találkozzanak az ellenőrökkel. A gyerekközpontú oktatásban a gyerekek maguk választhatják meg maguknak mi az amit tanulni szeretnének, mindenki a saját érdeklőségi körének megfelelően, saját ütemben fejlődik a tehetséggondozás maximalizálásában hisznek a tanárok. Az iskola szerint „a gyermek feladata az, hogy saját életüket éljék - nem azt az életet, amit szüleik gondolnak, hogy élniük kellene és végképp nem az, az oktató célja, hogy úgy gondolja, hogy a legjobban tudja mi a gyereknek a jó, megbízik a gyermek döntésében, aki tudja neki mi a jó, ami felelősségteljes döntéssel jár. Ez egy jó erőpróba és felkészítő a való életre! 

A saját idejük ellenőrzése mellett a tanulók részt vehetnek az iskola önkormányzati közösségében is. Az iskolai ülések hetente kétszer kerülnek megrendezésre, ahol a diákok és a személyzet egyaránt megegyezik a mindennapi életüket befolyásoló döntésekben, a kérdések megvitatásában és az iskolai törvények megalkotásában vagy megváltoztatásában. Az ezeken az üléseken elfogadott szabályok széles körűek.

A gyerekek megtanulnak a szabadsággal bánni és az időmenedzsmentben is sémákat sajátítanak el, ami később hasznukra válik a felnőtt létben. A törvények megalkotásakor és a szankciók kezelésében az iskolai találkozó általában A. S. Neill „Freedom not License” Maximális Licenc,, maximum elv az, amit megtehetsz úgy, ahogy tetszik, mindaddig, amíg nem árt másoknak. A Summerhill iskola a demokrácia, az egyenlőség és a szabadság fő elvein alapul. A legtöbb diák részt vesz órákon felnőtt kényszer nélkül. A személyzet a gyerekekkel közösen megvitatja az új gyermekek érkezését, félelmeiket és azokat a kérdések, amelyek befolyásolják mindannyiuk életét, majd szavaznak a beavatkozásokról. Ezt nevezzük „Különleges figyelmeztető listának”. 

Az alapító a gyermekek társadalmi fejlődését tartotta szem előtt, ennek tükrében a gyerekeket az adott témakörben érdeklődésük vagy megértési szintjük szerint helyezik el. Nem ritka, hogy egyetlen osztályban különböző korú tanulók vannak.Ez a struktúra azt a hitet tükrözi, hogy a gyerekeknek saját ütemben kell haladniuk, nem pedig egy meghatározott korig egy meghatározott szabványnak kell megfelelniük. A Neill-féle anti-autoritárius meggyőződés központjában a tanuló boldogsága áll mindenek felett. Nem tartotta fontosnak a lecke minőségét. A zenei tanszék színes palettán fejlődött,beleértve a cselekvéskutatást, a spontán zenei teljesítményt támogató módszereket, a kreativitást és a kifejezést a zenén keresztül. A kreatív drámai csoport spontán cselekvésen és játékokon alapul. A kiscsoportos tanítás és a megtárgyalt menetrendek szerinti tananyag több érzékelő, egyénre szabott órákban kerül bemutatásra, rugalmasan reagálva a hallgató igényeire. 

A Konfliktuskezelés kétféle apparátuson keresztül működik :Először egy ombudsmanhoz kell fordulni a konfliktus megoldásához. Az ombudsmanok a közösség idősebb tagjainak megválasztott bizottsága, amelynek feladata a vitákban való beavatkozás. Ha a vita bonyolultabb, az ombudsmannak közvetítenie kell.Ha a konfliktust ott nem lehet megoldani, vagy az ombudsman figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyja a vádlott, az ügyet az iskola ülése előtt lehet benyújtani.A bíróság azaz  iskolai találkozó, amely azokkal az emberekkel foglalkozik, akik megszegik az iskolai szabályokat. Néha  a jogalkotási és a bírósági találkozókat egyesítik.Az ügyet benyújtó személy megállapítja a problémát, az elnök megkérdezi a vádlókat, majd a tanúkat kéri. 

Persze a gyermeki autonómia ellenzői nem hagyták támadás nélkül a bimbózó demokrácia pillérén nyugvó iskolát. A kritikák között szerepelt, hogy a diákok és a tanárok közötti szexuális kapcsolatok gyakoriak voltak. Wilhelm Reich azzal érvelt, "A Summerhill" (1960) című könyvében, hogy a serdülők szexuális aktivitásának előmozdítása, a maszturbációval szembeni negatív magatartás fiatalkori bűnözést okoz. Bár Neill nem képzett pszichoterapeuta volt, néhány gyermekével amatőr pszichoanalitikus üléseket tartott. Ezeket a munkameneteket úgy tervezték, hogy "feloldják" a gyerekek "energiáit". Ebből a célból Neill testmasszázsokat adott a gyerekeknek, a Reich által támogatott technikát. Bár az iskola sok tekintetben úttörőnek számított és számít mind a mai napig, eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy számos híres neves diák került ki padjai közül. Az alábbi filmben megnézhetitek az iskola igaz történetét! Szívből ajánlom nektek, lenne még mit tanulnunk a gyerekektől, ha nem csak nyitott szemmel járnánk, hanem néha nyitott szívvel is! 

Ma egy kedves ismerősömmel beszélgettem, aki egy nagyon tehetséges fotóművész. Pont ecseteltem milyen fantasztikus, ahogy bánik a fény-árnyék viszonyokkal, a lencsebeállítással, hisz gyönyörű kristálytiszta az összes képe. Erre ő ennyit refelektált, a nagyításon múlik az egész.  Való igaz. Nincs olyan kép, amit ha felnagyítunk nem esik pixeleire. Így van ez az emberekkel és a hibáikkal is. 

Bárki bármennyire tökéletes, ha keressük, túlanalizáljuk, bizony megtaláljuk a rosszat, ami kell is, hogy benne legyen! Az élet nem csak jó dolgokból áll, minden jóban van egy csöpnyi rossz és minden rosszban van egy csöppnyi jó! Az egyensúly törvénye szerint a világ így épül fel! Minden tökéletességben ott a parányi tökéletlenség. Minden szépségben van egy kis csúfság, minden boldogságban ott egy késhegynyi kis fájdalom, ez fűszerezi meg az életet, ez adja meg a kellő eszenciát! 

Aki keresi meg is találhatja, mert ha ízeire szedi a dolgokat a részek között ott az emberi tökéletlenség. Ezért talán a részek helyett az egészet kellene nézni. 

Van sok rossz dolog, de tudjátok kedveskéim kár lenne erre fókuszálni, hisz alapjában véve az élet összességében nézve szép és jó. Te vagy az életed irányítója, te állítod be a fókuszpontot, hogy mennyire legyen éles a kép. Minden az elégedettségen múlik, fogadd el a dolgokat, úgy ahogy vannak és örülj!

Most láttam egy nagyon vicces és egyben tragikomikus képet, itt fönt meg is találod! Elképzeltem, amikor valaki ezzel poénkodik első randin.  Mindenkiben van egy csöpp keserűség. Rég elfelejtett szerelmek, icipici hegek, befelé csordogáló könnycseppek. Talán nem kéne átvinni és kivetíteni másokra az elszenvedett sérelmeket, de azt gondolom, ha ajtóstól rontunk a házba és nem kopogtatunk előtte, azzal nem lehet boldog szeretetkapcsolatot építeni! Ahogy egy háznál is kell egy stabil alap. Ez legyen a bizalom!

Nekem ebből a fajta célorientál megközelítésből  a finomság, érzékenység,  egymás iránti tisztelet, empátia, türelem hiányzik! Pont ezért tartanak itt az emberi kapcsolatok, ahol! Többet kellen érezni , kevesebbet érteni! Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a jó dolgokat kellenek kudarcok, amik rávezetnek minket arra a jövőben, hogy értékeljük a másikban a jót! De az élményfeldolgozáshoz idő és tapintat kell! Bíztatás, segítség, jó szó, ölelés és nem dúrvaság! Értem én, hogy az idő pénz, minimalizálni akarjuk a veszteséget, de a szeretet, szerelem nem ilyen természetű! A célorientált cselekvés kiöli az érzelmeket, pont amivel meg kellene tölteni azokat vesszük ki belőle, a lényegét ölik ki az emberek! A szeretet rituáléját, az intimitást, a finom ismerkedést, a randizás varázsát, azt a feledhetetlen pillanatot, ahogy felfedezzük egymást! Nem kellene hagyni elveszni a VARÁZST! 

Ha úgy mész bele egy kapcsoaltba, hogy a másikat első alkalommal megbélyegzed, vagy már fejben eldöntöd, hogy úgyis meg fog csalni, valószínűleg ezt is fogod előhívni belőle a kommunikációddal, viselkedésed del! Ha a TETT nem is valósul meg, a gyanú a TE fejedben úgyis megmérgezi a légkört kettőtök között! Egyetlen egy dolog van, amivel végezni kell egyszer és mindenkorra az pedig a bénító, dehumanizáló, devalvló gondolatok! Tanuld meg kordában tartani az elméd! Aki rombolni képes, az építeni is! Törekedj hát erre! Nem érdemes kísérteni a sorsot. Jobb a békesség. Segítsetek kölcsönösen egymásnak megbékélni, leszámolni a múlttal, hogy legyen hely a közös szép jövőnek! Együtt egymásért! A fájó sebek nehezen gyógyulnak DE egy szerető társ támogató gondoskodó szerelme, segíthet továbblépni, hogy ismét bízni tudjon a sérült fél emebrekben és talán saját magában is. Szerintem a jó társ az felemel! 

Ne bontsd pixeljeire a másikat, hisz akkor a tálcán kapott hiba elijeszt!  Aki keres talál! Szemléld egészben az embert, a lényt, az ÉRZŐ LELKET, akit kölcsön kaptál az élettől, hogy SZERESD! Az egész a részek összessége, a TE szereteted építő és szépítő! Egy szeretetszeletkével TE is hozzájárulhatsz, hogy az egész sokkal szebb legyen, OLYAN EZ MINT A PUZZLE! Légy TE az a puzzle, aki központi helyet foglal el a másik szívében! 

Amit az élet elvett, máskor visszaadja! Kijavítja a hibákat! Légy békés, derűs és türelmes és higgy magadban, lelked jóságában, mert az élet tele van építő és jellemszépítő dolgokkal! Nézz kis az ablakon, vedd észre a természet csodáit. Ezek ugyanis azok az egyszerű és tökéletes pillanatok, amelyekért érdemes élni! Élményt adj a másiknak ne tárgyat! A tárgyak elkopnak, tönkremennek, de az emlékek ott maradnak örökre a szívünkben! A pixeles kép egy ici-pici kockájában ott leszel meghatározó RÉSZKÉNT az EGÉSZBEN! 

Néha értetlenül állunk a dolgok előtt. Racionális magyarázatokat szeretnénk kapni, mi miért történik velünk, mire akar megtanítani az Élet, a Sors vagy a Jó Isten. Miért kaptuk az arculcsapást! Túl sok időt töltünk Önmarcangolással, ahelyett, hogy befelé figyelnénk, és meghallanánk amit a szívünk súg! Komolyan megéri más hülyesége miatt az egereket itatni? Hát NEM! Szeresd magad, nézz befelé, ahogy Buddha is tanítja és LÉPJ TOVÁBB a CSODA TE RÁD VÁR! Ez csak egy lépcsőfok volt, hogy tanulj, fejlődj! Mosolyogj  mert az élet szép! 

 Engedd, hogy az emberek megítéljenek! Engedd, hogy félreértsenek! Engedd,hogy pletykáljanak rólad! Engedd,hogy bántsanak! Az, amit rólad gondolnak NEM A TE PROBLÉMÁD! A véleményük, nem fogja a szárnyaid szegni! Nem fog belőled, az értékedből, fényedből, csillogásodból, tehetségedből elvenni!

Tehát maradj kedves! Szeress kitartóan és légy szabad EGYÉNISÉG! Légy hű Önmagadhoz és az elveidhez! Bármit is mondanak, vagy tesznek, SOHA NE KÉTELKEDJ ÉRTÉKESSÉGEDBEN és az igazság szépségében! A lelked tiszta, ahogy a BECSÜLETED IS!

BÁTRAN TÜKÖRBE NÉZHETSZ! RAGYOGJ TOVÁBB ÉS HAGYD A GYŰLÖLKÖDŐKET GYŰLÖLNI,A BIZALMATLANOKAT VÁDASKODNI, AZ IRIGYEKET IRIGYKEDNI! TE CSAK ÉLVEZD AZ ÉLETED, KERESD A SZÉPET ÉS A JÓT ÉS A SZÉP ÉS JÓ IS RÁD TALÁL! 

 Az, ahogy másokkal bánsz, mindent elmond rólad!  Lehet az ember szegény, a lelke és a becsülete adja valódi értékét, gazdagságát! Ne engedd, hogy letérítsenek az igaz utadról! Minél kevésbé érdekel, mit gondolnak rólad mások, ANNÁL BOLDOGABB LESZEL!  

A CSEND A LEGJOBB VÁLASZ ANNAK, AKI NEM ÉRTÉKELI A SZAVAIDAT! Mindegy, hogy tudatosan FÉLREÉRT vagy FÉLRE AKAR ÉRTENI, vagy valaki telebeszéli a fejét ostobaságokkal, aki SZERET az HISZ a másikban! Aki bántani akar, kapaszkodókat, támadási felületet keres a kommunikációdban! Ennek viszont semmi értelme! Ne süllyedjünk le, erre a szintre, hogy belemész ilyen fajta hatalmi játékba!

A Méltóságunk megőrzése a legfontosabb! Amikor valaki provokál, erővel le akar igázni, az igazság nem számít neki, sőt a szeretet sem, csak az számít, hogy letaroljon, erőfölényre tegyen szert! Egy öreg barátom egyszer azt mondta: Tudod kicsi lány, el jön az idő, amikor az embernek el kell döntenie: Igazam legyen vagy boldog akarok lenni!? Idővel rájössz, a sok seb a szíveden majd megtanít az élet iskolájában, hogy legkevésbé sem számít majd, hogy igazad legyen, csak az, hogy legyen melletted olyan, aki őszintén szeret! Azt hiszem megértettem a leckét! Nem éri meg az áldozat! Az EGO a büszkeség oltárán nem éri meg feláldozni a SZERETETET! Hisz a szeretETET a gyűlÖLET! 

Ne legyél LÁBTÖRLŐ! Aki ROSSZÚL BÁNIK VELED, ANNAK MAGÁVAL VAN PROBLÉMÁJA, NEM VELED! Egészséges ember nem bántja a másikat, nem puszítja, nem vádolja, rágalmazza,nem mérgezi azt! Hanem felemeli a magasba, a CSILLAGOKIG tolja! Kiélvezi az együtt töltött boldog idő minden fenséges pillanatát, mert tudja az idő véges és azt szeretetben kell élni, nem érdemes másra elpazarolni, csakis a szépre és a jóra fordítani! Csakis így érdemes élni! 

Nem szabad mást hibáztatni sem, hisz mindenhez 2 ember kell! Minden belőled indul ki és hozzád ér vissza! Ha elfogadod ezt az alapigazságot, akkor találod meg a lelkibékéd!  Ahol nincs Tisztelet, ott Szeretet sincs! Ahol nincs bizalom, ott semmi sincs, hisz az emberi társas kapcsolat alapja a bizalom, az egymásba vetett hit! Én a Tiéd és Te az enyém! Nincs okod a kétségre! Ahol szeretet van, ott minden van! 

 A kapcsolatok sohasem halnak természetes halált, mindig van egy elkövető, aki hírtelen felindulásból meghallgatja a kisördög ártó szavait! És megteremti ennek hatására saját ártó gondolatai börtönét, amibe szépen lassan belebetegszik védtelen kis lelke! A kommunikáció és a figyelem, türelem, törődés, odafigyelés hiánya, ami megöli a kapcsolatot. 

3 megoldás van egy problémára: Elfogadni, Változtatni, Elengedni! Ha nem tudod elfogadni Változtass! Ha nem tudod megváltoztatni ENGEDD EL! Tisztítsd meg elméd! Dobd ki a SZEMETET! Az érzés felszabadít! MERJ ÉLNI! 

Légy tehát FIGYELMES, KEDVES! Szeress bátran, élj bátran és mosolyogj, hisz az élet is visszamosolyog RÁD! Még az is lehet valaki beleszeret az ŐSZINTE MOSOLYODBA! ADD MEG A LEHETŐSÉGET MAGADNAK A BOLDOGSÁGRA, HALLD MEG SZÍVED SUTTOGÓ SZAVÁT! HIGGY BENNE, VÁRD ÉS ÉLD MEG A CSODÁT, AMIKOR ELÉRKEZIK A TE NAGY PILLANATOD! 

   Néha kemény tanulópénzt fizetünk bizonyos helyzetekért. Ha a fájdalommal és keserűséggel járó tapasztalatot pénzzé váltanánk, talán már milliárdosok lehetnénk. De nézzük ki a bűnös? Az egyén? A helyzet, ami kiprovokálja a súrlódást? Netán az önbecsülés, önbizalom hiánya, aminek következtében a másikra vetítem ki a saját hiányosságaimat? Ki a hibás? Ki a felelős? Hibás egyáltalán valaki vagy csak nem látjuk tisztán a helyzetet és nem tudunk mit kezdeni vele!? Beszippant egy érzemi örvény, ami magával sodor! 

Ez miattad van, az miattad van! Te vagy a hibás! Én nem tehetek róla, különben sem én vagyok a felelős, hanem TE! - A tipikus patt helyzet, amit mindannyian ismerünk és hányszor fogunk még találkozni velük életünk során. A se veled se nélküled kapcsolat., vagy minden kapcsolat ilyen kicsit? Mielőtt bárki feje fölött pálcát törnénk, tegyünk szívünkre a kezünket. Biztos, hogy csak egyik félen múlik az a bizonyos gubanc? 

Igen tudatosan használom a gubanc szót, a probléma helyett, mert olyan, hogy probléma nem létezik csak megoldásra váró feladat! A gubancot ki lehet bogozni, a madzag életét meg lehet menteni, ha van kellő türelmünk, intelligenciánk, tiszteletünk, alázatunk és szeretetünk önmagunk és a másik iránt. Illetve a madzagot egy határozott mozdulattal el is vághatjuk, viszont onnantól kezdve nincs visszaút! Most nézzük, hogy kerülhetünk ebbe a csúnya slamasztikába: 

                        

A párkapcsolat nem párkapcsolat súrlódások nélkül. Kell néha mélységeket és magaslatokat is megélni, ami erősíti a kapcsolatot és kondícionálja, felkészíti kritikus helyzetekre, amikor majd együttes erővel meg kell küzdeni magának a családnak akár az életbenmaradásért. Ez egyfajta evolúciós nyomás, ami genetikailag kódolva van bennünk. Ami nem öl meg erőssé tesz, csak itt nem egyénben, hanem egységben, családban gondolva újra. Tekinthetjük ezeket a "mosolyszüneteket" egy felkészítő tábornak, levonhatjuk a kellő konzekvenciát, miben kell és lehet változni, hogy a kapcsolatból a lehető legjobbat hozzuk ki, illetve egymásból, vagy dühvel, haraggal reflektálva átmehetünk romboló üzemmódba, ahonnan már nincs visszaút! Mindenki a saját szerencséjének a pogácsa! 

Tegyük fel partnerünknél feltűnő viselkedésváltozás lép fel, érdemes megfigyelni a jelenség okát, mert mindig van az okozatnak előzménye! Türelemmel és szeretettel engedjük kibontani a hagymaszirmokat, hogy senki lelke ne sérüljön. Adjunk lehetőséget az őszinteségre és időt, a felháborodott lélek megnyugvására! Tegyük fel a kapcsolat egyik tagja folyamatosan mentegetőzik, egyfolytában tisztára akarja magát mosni, nem tartja magát hibásnak a kialakult helyzetért. Állandó bizonytalanság jellemzi, folytonos megerősítésre vár! Ki akkor hát a felelős? Ha ezeket az előjeleket tapasztalod, még erősebben oda kell figyelned! Ketten kellenek, hogy elharapózzanak a dolgok. 

De mit jelent a felelősség hárítása? Aki hárít, azt közvetíti felém, hogy nem ő irányítja az életét,  csak sodródik. Vele csak úgy megtörténnek a dolgok. Hol van az ő szerepe? Vagy nincs is neki? Lehet, hogy azt gondolja, hogy ki van szolgáltatva a másik félnek, a másik döntéseit el kell fogadnia, egyfajta alá-fölé rendeltséget él meg akár otthon, akár a munkában és ez a fajta bizonytalanság énvédelembe fog átcsapni, ami nem a másik ellen irányúl, hanem kizárólag saját magunk megóvása a cél. A hatékony kommunikáció hiányára utal, ha keveset beszélgetnek érzéseikről a partnerek. Ne fosszátok meg egymást a félelmeitektől, ettől nem váltok védtelenné, sem gyengévé. A másik inkább megelőlegezett bizalomnak fogja venni a gesztust és értékelni fogja! 

   

Ha nem kap visszajelzést, a társ, hogy ez így nem helyes, és ez így nem igaz, akkor előfordulhat, hogy valóban azt hiszi, hogy a másik hibás, selejt, rossz és eljuthat arra a szintre, hogy megteremti gondolatai által saját börtönét, amiből lassan menekülni akar! A kétségtől nincs rosszabb! Az sem jó, ha kategórikusan a másikat kiáltjuk ki bűnbaknak! Ő nem akar egy ennyire "gáz" emberrel élni. Ő ennél többet és jobbat érdemel. Kilép a kapcsolatból. Megoldás helyett a tanult tehetelenség áll be, amiből legoldás az elhárítás vagy a helyzet elhagyása. Ha kvázi kikiáltottuk a másikat felelősnek, talán kis időre a lelkünk is megnyugszik, hisz  racionalizáltunk, vagyis egy épkézláb magyarázatot kreáltunk a történtekre, miért is nem kell ez az egész nekem, miért is jobb a könnyebb megoldás, csak hogy ez nem hatékony problémamegoldás. Ez a tipikus fogyasztói társadalom által belénk plántált könnyen feladom dolog, mert a fene sem akar semmiért keményen megdolgozni, akár jó akár nem, majd jön másik. Lehet az fele ennyire sem lesz értékes, de az instant szerelmek korát éljük. Mindenki mérlegelje mi mennyit ér meg neki! 

A hibáztatott személy pedig igazságtalannak érezheti, hogy ő tehet mindenről, minden csak az ő hibája.  Ez a fajta frusztráció dühöt, tehetetlenségérzetet vált ki a másik félből, esetleg szomorúságot. Deprimáltá válik, hisz nem érti mi történik körülötte, vagy hogy  fajultak idáig az eddig jónak ítélt kapcsolata! Azt gondolja rózsaszín ködbe burkolózva egy másik csatornán nézett filmet, amíg partnere így eltávolodott tőle? Mégis, hogy lehetne optimális keretek közé terelni ezt az őrületet, ugyanis neki folyamatosan bizonyítani kell az ő vétlenségét, ami bizony elég nagy erőbefektetést igényel és idegőrlő! Lehet a másik egy óriási szerelmi traumát élt át és mint az autoimmun betegségeknél egy emléknyom előhívott valami oda nem illőt, ami bekapcsolata az énvédekező mechanizmust? Számos érdekes kérdés lát napvilágot egy ilyen szituációban. Az erő egyszerűen idővel elfogy. Felperzselik egymás izzó lángcsóvái a partnereket, akik a némaság ijesztő ruhájába burkolóznak! A távolság nem öli meg a kapcsolatot, a csend igen! 

Amikor túl késő lesz már nem akarja bizonyítani az igazát, már nem akarja megvédeni magát! Lezája egy szimpla "Igazad van, és igazad van válasszal!" - feladja, beletörődik egy hangtalan bólintással már csak távozni akar. A sok negatív érzést képtelen elviselni mindkét fél, amit a hatékony, figyelmes és együttérző szeretet-kommunikáció teljes hiánya generált! Ahelyett, hogy egymást érezték volna, csak egymás szavait értették, amit a harag vagy féleértés, félregondolás indukált! Aztán valamelyik fél kilép a kapcsolatból. 

Legyünk hát óvatosak, amikor a másikat hibáztatjuk, és nézzünk egy kicsit magunkba, hogy én tényleg semmiről nem tehetek? Ne felejtsük el, mindenki a saját életéért felelős, de nem fogjuk -e megbánni, ha azt a bizonyos csomót kioldhattuk volna, de a büszkeségünk miatt nem tettük csak elvágtuk? Tudom, hogy könnyebb kutyaharapást szőrével gyógyítani. Talán egy új kapcsolat megoldás is lehet pillanatnyilag a szeretetankunk feltöltésére, de tudjátok az élet iskolája milyen? Ismét előhozza azt a leckét, amit nem tanultál meg, egészen addig, amíg bizony saját károdon DE MEGTANULOD! A TE döntésed, mennyi tanulópénzt vagy érte hajlandó megfizetni! 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csili -vili szuperflancos méregdrága piros táska, ami szerelem volt első látásra. Na már látom magamban a fejeket, ez meg mi a franc akar lenni, totál bekattant a spiné, kár érte eddig tök jó cikkeket írt, ennek reszeltek! Nos mielőtt eltemettek kérek egy lehetőséget, magamnak és a cikkemnek, hogy olvassátok el, hátha a ti szíveteknek is értékes dolgot írok le.

A táskát meglátni és megszeretni, csupán egy perc műve volt. Akkor azt éreztem, ahogy a nők 99%-a, ha nyomban nem kapom meg, életem hátralévő részében bánni fogom! Hát összeszorított foggal, gyorsan minden racionális érvet kiiktatva, miért is nem éri meg ebbe ennyi tőkét invesztálni, és hány hónapig kell az áráért güriznem, végülis igent mondtam rá, mondván igen ez jár nekem, mert megérdemlem! 

Aztán telt múlt az idő és a szép piros táska bekerült a többi táska közé. Már nem volt érdekes, maga a tudat, hogy van sem tett boldoggá, mert mindig más és más kellett, ami megy a cipőmhöz, a ruhámhoz, a kedvemhez, soha nem volt elég, hisz egy nőnek millió táskája van. Ő soha nem került sorra!

Aztán a táska anyaga elöregedett. Azt hittem ennyi pénzért bőrtáskát kapok, hímzéssel, de kiderült csak egy vacak műbőr volt. Elkezdett felpúposodni, de olyan szép hímzések borították, hogy sajnáltam kidobni, inkább a szekrényem aljába száműztem.

Évekkel később viszont csoda történt! Előkerült a rég elfeledett táska. Amikor kibontottam a külső vakolat elkezdett mállani. Gondoltam, kidobott pénz volt, de a szívem valamiért azt súgta nekünk még van közös jövőnk, nem tudok megválni tőled! Elkezdtem megkapargatni a mesterséges felszínt és csodák csodája, mint amikor az álarcok lehullnak, ott állt előttem valódi kis lecsupaszított szemet gyönyörködtető lénye.

Tőlem függött a sorsa. Éreztem csak rajtam múlik, adok neki egy esélyt, vagy a könnyebb felhasználói társadalom által diktált életútgörbét bejárva a kukába landol és halálra ítélem!? Elkezdtem először ollóval, majd kefével kaparni. Az addig vadító piros táska egyszer csak elkezdett letisztulni. Bézs sallangoktól mentes egyszerűsége elvarázsolt. A családom kinevetett miért szánok ekkora haszontalanságra ennyi időt, de én ügyet sem vetve folytattam elszántan a csiszolást. Egy teljes napom ráment, és igen valami olyat kaptam, ami megérte a fáradságot!

Sokkal szebb és egyedibb táskát kaptam, mint amikor új korában megvettem méregdrága áron! Majd egy évtizedet rejtőzködött, miután felfedte valódi önmagát, valódi szépségét! Ez a történet nagyon elgondolkodtatott! Olyan könnyen ítélünk halálra embereket, tárgyakat, helyzeteket! Dühből, unalomból, keserűségből reflektálva lehúzzuk a rolót, ahelyett, hogy végig gondolnánk mi az életünk célja egy egy tanulsággal. Ez a táska nagyon megérte az árát! Megtanított, hogy a felszín alatt rejtőznek a valódi kincsek és az igazi csodák! Néha nézzünk a dolgok mögé, ne csak lássunk, nem biztos, hogy amit látunk az a valóság! 

Adhatta volna a helyzet, hogy nem látom meg a lehetőséget benne! Időt energiát nem szánok rá, mert nem kényelmes! Úgyis van másik vagy veszek másikat! De nem! Ilyen nem lesz azt súgta a szívem! Egyedi és különleges! Az idő és a fáradság tette különlegessé, illetve az, ahogy időt adtam neki és magamnak is a letisztuláshoz! Láttam, hogyan veti le álarcait és válik csupasz számomra értékes kinccsé! Az értéke nem az árában volt, hanem abban, amire megtanított! Büszkén fogom viselni, mert jó érzés volt ez a felismerés! Igenis a jó dolgokért meg kell szenvedni, így van ez a szeretettel is! Remélem hamarosan az is rám talál!

Azon gondolkodtam minap annyi mindent és mindenkit akarunk integrálni, hirdetjük a fene nagy liberalizmust, mégis álszentség, a nagy büdös valóság, ami a színfalak mögött zajlik! Valamiért a pszichésen más emberekkel kivételt teszünk, ők azok a fránya festékpaca a társadalom festményének tökéletes vásznán, akikre olyan könnyen rásütjük a "BETEG" bélyeget, és ezzel le is van zárva a dolog. De mi van, ha a pszichológus nem úgy tekint magára, mint a szakember, sokkal inkább, mint egy MŰVÉSZ , aki megtanul egy igen finom hangszeren játszani és behangolja azt, hogy az a világ lehető legszebb szólamán kezdje el ontani magából az akkordokat. 

 Akit belenyomunk a beteg klisébe, beleégetjük a retinájába, hogy egy rakás SZAR, az az önbetejesítő jóslat révén el is kezd betegségtudattal élni, vegetálni. Élete során talán soha nem fog tudni szabadulni ettől.  Mindenki vagy sajnálni fogja, vagy félni fog tőle, de olyat, hogy egyenlő feltételekkel bánjanak vele , na olyat nem fog soha tapasztalni, kvázi a társadalom halálra ítéli, megfosztja a normális élettől, a felemelkedés lehetőségétől. 

 Önmagában is nehéz lehet egy ilyen beismerés, "te jó ég beteg vagyok?". Retteg a család, talán én is elkapom vagy programozva van a  genetikai kódomban a hibafaktor? Netán, ha gyereket szülök,- ő is "zakkant" lesz? Felelős vagyok Önmagamért, de kell-e nekem és a társadalomnak egy "pszichésen más" teher? Ez a félelemspirál amit generál a társadalom és az egyén csak még jobban lefelé tolja.

Holott megközelíthetnénk úgy is a dolgot, hogy ez egy áldás, nem pedig átok. Mennyivel könnyebb egy ilyen embernek, hisz papírja van róla, kvázi büntetlenül majdnem bármit megtehet, a felelősség terhe nem nyomja nap mint nap a vállát. Nem támasztanak olyan sokszor irreális elvárásokat elő, hogy boldogtalan életet éljen, ami a  "NORMÁLIS KLISÉBE"  sokszor a tényszer terhe alatt beletartozik. Jogosítványa van az őrültséghez, száguldozhat dimenziókon át. - De ezt a papírt, bizonyítványt, MI, a társadalom tagjai állították ki róla, nap mint nap emlékeztetve ŐT arra, hogy különböző, egyedi, UNICUM. Egy idő után, talán ennek az elvárásnak akar eleget tenni! De kérdem én, attól, hogy valami nem megszokott, nem hétköznapi az egész biztos, hogy rossz? Vagy talán csak nem ismerjük, nem olyan kiszámítható, ezért valljuk őszintén be: FÉLÜNK TŐLE!?   

Mindenfajta betegséget, a társadalmi normától eltérőt,  úgy közelítünk meg, hogy az ROSSZ! Holott ki dönti el mi a rossz vagy a jó? Miért kell, hogy több ezer éves elavult szabályokhoz ragaszkodjunk, amelyek ma már talán idejüket vesztették. Ha a fogyasztói társadalomban lejárhat valaminek a szavatossága a szabályrendszerünket miért nem bíráljuk és írjuk felül? Inkább csöndben meghunyászkodunk, szenvedünk és beletörődünk! Elfogadjuk őket és annak eleget teszünk. Pedig a szabályokat mi, emberek alkotjuk! Ha valami nem jó, arról beszélni kell! Úgy tudunk megoldást találni és változtatni bizonyos dolgokon! 

Ha az az ember jól érzi magát a belső  hangjaival, miért kell betegségtudatot kialakítani nála és gyógyszerfüggő zombivá amortizálni? Lehet egy békés ÖNELFOGADÁS sokkal jobban a HASZNÁRA válna, mintha a frászt hozzuk rá, hogy " Hey, nem vagy része a Puzzle-nek! TIPLI Öcsém"- című thriller! Aki önmagát nem képes szeretni az másokat sem fog! A békétlenség haragot, a harag gyűlöletet szül! Legyen tehát a pszichomókus festőművész palettáján egy csöppnyi kis szeretet, ami a szivárvány összes színét magában foglalja! 

Tanítsuk meg a belső angyallények szeretetére! Tételezzük fel, akinek több személyisége van eszméletlenül szerencsések és gazdagok! Betegségtudat helyett tanítsuk meg összebarátkozni ezekkel, sőt megszerettetni őket egymással. Nevezzük ezeket a hangokat angyaloknak, akik támogatják őt, a segítői, akik ott viaskodnak felette egy- egy jó vagy rossz döntés folytán.  Neki csak meg kell tanulni kezelni, hogy ő az úr a háznál. A káoszban is mindig meg van az egyszerűség és a szépség. Annyi ember fél, sőt retteg a magánytól. Tulajdonképpen a több személyiséggel rendelkező ember még boldog is lehet, mert soha nem lesz egyedül, soha nem tudja meg, milyen érzés a magány. Ha tanácstalan, döntésképtelen helyzetben van egyszerűen csak a segítőivel való belső diskurzusra hivatkozva átfuttatja a rendszeren a hibakeresést és valamelyik majd csak előrukkol egy egy ütős és kreatív megoldással, vagy netán mindegyik. Amiből az jön le a külvilágnak, ez az elme BRILIÁNS! Az angyalai mindig kiszolgálják és segítik, ha megtanulja adományként, áldásként és nem átokként használni a mentálisan más áldott állapotot. 

Amikor terhes az ember,  akkor is jár hányingerrel, rosszulléttel az áldott állapot. De ha fejben, felruházzuk a " kellemetlenséget" szeretettel, békével, megnyugvással, örömteli várakozással, a tünetek enyhíthetőek.  Miért nem közelíthetjük meg "az őrületet", mentális másságot is úgy, mint az áldott állapotot? Hisz ott van benne a lehetőség! Akkor talán a páciens sem rettenne meg önmagától, nem félne környezete elutasító vízhangjától, ha sokkal több szeretetet, támogatást, elfogadást és befogadást tanúsítanánk iránta. Minden rosszban van valami jó, csak keresni kell!  Pl: a kis kép tanulsága," Akinek több személyisége van egy indok arra, hogy többet egyen, hisz ember helyett kell ennie!   Mindig legyen ok a nevetésre, ha nincs CSINÁLJUNK! 

Végezetül, azt tudom tanácsolni a mentálisan más embereknek, keressétek  meg a " lehetőség" a helyzet pozitívumait, és hasznosítsd, hogy a javaddá váljon. Minden hozzáállás kérdése! Mindenben és mindenkiben ott a lehetőség csak tudni kell kiaknázni. Eddig mindig a szabványosításban láttuk a megoldást egy boldog társadalom nyitjához, holott a világ attól szép, hogy színes és változatos! Miért ne lehetne ez így az emberekkel is. Van aki muskátli, van aki rózsa, van, aki büdöske. De tudjátok, a büdöskét a buddhista kultúrában tisztelik a béke színe és jelképe, valamint számos kártevőt távol tart. Nem csak szép, de hasznos is! Így van ez az emberekkel is! Mindenki SZÉP és HASZNOS A MAGYA MÓDJÁN! Így kéne tenni az emberekkel is, csak egy valamin múlik: az egymás iránti szereteten, tiszteleten, odafigyelésen, alázaton, segíteni akaráson! És akkor a nagy társadalmi kirakósban, minden puzzle megtalálhatná a maga kis helyét.  

Ajánlom figyelmetekbe, az alábbi filmet, nagyon pozitív , tanulságos és elgondolkodtató! Mindenhonnan és mindenből van kiút! Bárhonnan fel lehet állni! ​

Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyeknek országa." Jézus a Hegyi Beszédet ezzel a mondattal indította, miközben az a nemes szándék vezérelte, hogy megtanítsa az emberiséget, az őszinte, tiszta emberi szeretet varázslatára, mert a szeretet, csupa nagybetűs VARÁZSLAT! Az idő semmit sem változott mi is keressük boldogságunk kulcsát, nap mint nap kisebb nagyobb sikerrel. Sóvárgunk, vágyunk a szeretetre, aztán amikor ott van nem tudunk mit kezdeni vele. Néha önszántunkból lemondunk róla, megfosztjuk magunkat tőle, néha a Sors felülír mindent és újráz. 

Félünk feladni magunkat, félünk  a sebezhetőségtől, kiszolgáltatottságtól, saját érzéseinktől, félünk meztelen lélekkel a másikat megérinteni, és félünk, ha minket érintenek attól tartva, az vajon fájdalmat okoz-e majd nekünk, sérülünk-e majd.  Ez a sok görcs aztán önbeteljesítő jóslatként hozza a várva várt eredményt. A feszültség feszültséget indukál. A zaj a káosz eluralkodik és egyetlen egy alternatíva hozhat békés megoldást, a helyzet elhagyása. 

Milyen az igazi szerelem?

Amikor két lélek egyesül varázslat történik. „Ha a szavak már nem hatnak, segít a zene! A lélek zenéje, amikor a két szív, két lélek egyesül egy különleges szuperszonikus szonátát zeng a szívük, amit a Mennyországban komponált a Jóságos Isten. Ez az élmény annyira mély és intenzív, materiális téren átnyúló kaotikus transzélmény. Onnantól kezdve elvesztik jelentőségüket a szavak, a 2 lélek karon fogja egymást és száguldoznak dimenziókon át. Ez egy transzcendentális élmény a szeretet minőségi síkja. A BESTEK netovábbja. Innen kezdődik az igazi szeretet, amiről Jézus is prédikált, és amire meg akarta tanítani az embereket! Sokan csak létezünk, de soha nem élünk igazán. Csak a materiális tér sivár érájában keringünk személytől személyig, Egótól Egóig, megfosztva magunkat a felső tapasztalástól, amit a szeretet rezonanciája nyit meg. 

 Amikor a lelkek egyesülnek, onnantól kezdve az emóció felülírja a rációt, a szív diadalmaskodik mindenek felett. Sokan a szerelmet, olyan érzéshez hasonlítják, mint amikor pillangók röpködnek a hasadban. Nem csak érted a másikat, hanem érzed teljes lényeddel. Érzed az ő szívén, érzékszervein keresztül minden gondolatát, érzését együtt rezegtek. Kitárul a világ!

Furcsa ez a minőségi átmenet. Nem is gondoltam, hogy létezik ilyen egy racionális érzelmileg hideg, irányított síkból egyszeriben átmenni a tökéletes lelki síkra. De működik! Mi kell hozzá? - A helyzet elhagyása.

Vizsgára készültem a Konfliktushelyzetekről tanultam, azon belül is a Lewin- féle pszichikus helyzeteket tanulmányoztam, amikor az ambivalencia konfliktushoz értem. Teljesen magamra ismertem.  Valahol az ember mindig a kérdéseire keresi a választ. Annyi súly nehezedett rám, azt éreztem összeroskadok a teher alatt. Képtelenség mindenhol maximális szintet hozni, márpedig aki maximalista nem elégszik meg félmegoldásokkal. Ambivalencia konfliktusba kerültem, miszerint „ ha egy tárgynak van egyidejűleg negatív és pozitív felszólító jellege, az a tipikus patt helyzet megoldhatatlannak tűnő állapot, amire a legésszerűbb megoldás a helyzet elhagyása a tézis szerint, mivel ha közel kerülsz a tárgyhoz taszítani kezd, ha távolodsz vonzóbbá válik. 

Persze tudom, tök hülyén hangzik, emberekre levetítve, de ebben a pillanatban azt éreztem nincs más választásom, nem aprózhatom el magam és nincs több fölös energiám. Szépen sorban kell megoldanom a helyzeteket, mert ugye probléma nem létezik, csak megoldásra váró feladat! A vizsga az első, mert nem csak magamért, hanem a kislányomért is tanulok, hisz felelős vagyok érte. Amibe az ember belekezd azt kötelessége befejezni, ezt már kiskoromba belém nevelték!

 Nagyon féltem a vizsgáktól főleg, mert nem láttam át, mi a követelmény mi az elvárás, hogy zajlik egy másik országban a vizsgaidőszak, mi vár rám. Amit az ember nem ismer, attól fél! Kicsit túlmisztifikáltam és bevallom meg is reccsentem, amikor nem úgy sikerült elsőre, ahogy én azt elvártam. Sok külső tényező megviselt és elterelte a figyelmem, gondolatom a tanulásról. Kezdtem szétesni irányíthatatlanná vált az, amit eddig biztos kézzel lazán tudtam csinálni, és ez frusztrált! Dühös voltam magamra a tanult tehetetlenség belülről feszített!

Voltak érzelmileg még le nem zárt szálak, régi kapcsolatok, barátság, ami emésztette az életenergiám.  Féltem elvágni a szálat, mert az a fura érzés tombolt bennem, hogy cserben hagyok valakit és ez megrémített. Tudom, hogy ez egy régi trauma miatt van, és egész biztosan ez a másokért való felelősségérzet egész életemben végig fog kísérni, pont ezért is leszek majd jó politikus és jó ember! Meg kell tanulnom a gyengeségemből előnyt kovácsolni, mert ez talán nem átok, hanem áldás, ha az ember okosan bánik az erejével és nem engedi önmaga ellen fordulni.

Aztán ráébredtem, amikor egy szívemnek nagyon fontos embert elveszítettem, hogy néha igenis el kell vágni a szálakat, amik nem szolgálják a jövőnket és fejlődésünket. Lehet kicsit fájdalmas vagy félelmetes a jövő, de nem feltétlenül ad biztonságot egy olyan szál, ami félelemből, traumából táplálkozik! Csak felemészt, energiát von el! Az embernek fejében és lelkében kell rendet rakni. Aztán fogtam és elvágtam fejben a szálat, csináltam egy alapos nagytakarítást és sokkal jobb lett a közérzetem. Napról napra egyre jobban kezdtem érezni magam! Nem veszteségként éltem meg, hanem felszabadító érzés kerített hatalmába! 

Aztán átértékeltem a helyzetem, mit rontottam el!? Valahogy ez az óriási őskáosz kezdett lecsillapodni az agyamban, egyre nyugodtabb kiegyensúlyozottabb lettem, visszatért a mosoly az arcomra, megint éreztem, hogy van bennem élet. Elkezdtem jobban befelé figyelni. Rátaláltam a csöndre, saját magamra!  Rájöttem nem szabad külső dolgokhoz ennyire ragaszkodni. Nem szabad, hogy a pillanatnyi lelkiállapotom mástól tegyem függővé! A boldogság ott van, ahol én megtalálom, ahol én keresem! Ha azt akarom, hogy ott legyen megtalálom az út porában, vagy az égben bárányfelhők alakjában! Mindenhol van boldogság és szeretet, csak arra kell fókuszálnom!

 Akartam, hogy megértsenek, de nem volt elég türelmem és fegyelmem, erőm hozzá! Ki kellett lépnem, hogy tisztán lássak. 

Tudatosan próbáltam letiltani magam a közösségi hálóról, ne vegye el az időm, mert megfoszt a valós élettől és csak elmegy a nap és én nem fejlődök, nem haladok! Muszáj volt racionálisan okosan beosztani az időm és minden erőmmel a vizsgáimra koncentrálni. Ismét kezembe vettem az életem és én irányítottam, nem sodródtam tovább! 

Ahogy a vizsgáim szépen lementek a munkahelyemen is normalizálódott a helyzet, letisztultak az érzéseim, gondolataim volt időm az érzelmekre koncentrálni! 

„Ahol parázs volt, ott tűz is van. „ A veszekedésbe torkolló hévben ott volt a szenvedély lángja!" Aztán eljött a nap, a tisztázások ideje. Féltem, sőt rettegtem. Aztán  megtörtént a VARÁZSLAT! Megtörtént az egymásra tekintés, amikor a másik belenéz a szemembe és a lelkembe lát és te elveszel a tekintetébe! Fura volt, de éreztem, hogy ez a lelkemig hatolt. Mintha a szívemet kifacsarták volna, nagyon fájt az egymásra találás és a beismerés, az, hogy megtanultam szeretni és most rettegek attól, hogy elveszítem! Nagyon tartottam magam, hogy ne sírjak. Megtörtént az az ősrobbanás, aminek már rég meg kellett volna történnie, pont ott és akkor, ebben az abszurd és tragikus antigonizmus helyzetben! Belém léptett, eggyé váltunk az univerzummal, katartikus élmény volt! Folytatás a link alatt! 

  Drágaságaim! A pillangók élete rövid, ám annál fényesebb és tartalmasabb! Lehetőségük van a totális kiteljesedésre! Megtapasztalja egy rusnya aprócska kis védtelen hernyó, majd báb a türelem és az alkotó anyatermészet csodája révén, hogyan képes a világ legtökéletesebb lényévé, egy finom, minden ízében csodálatos varázslatos lénnyé a neki szánt idő alatt kinőni magát, leküzdeni addigi korlátait! 

Sokszor érezzük,hogy elég, nem bírom! De gondoljatok arra a csodaszép pillangóra, aki türelemmel kivárta tündöklése idejét! Mindig mindennek meg van az ideje, amikor a Sors úgy rendeli eljött a beteljesülés pillanata! Ezért kérek mindenkit legyen nagyobb és több türelme az élethez, egymáshoz és a beteljesüléshez, mert a CSODA úton van hozzátok,csak legyen időtök, kitartásotok kivárni! Ezt kívánom mindenkinek 2018-ra!

Fogadjátok szeretettel ezt a kedves kis tanmesét: Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibujt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni.

Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez, az hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte a szabadságot, sosem élt igazán”

Én úgy mondom nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok.

Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért. Létformájáért. Valahányszor ráerőltettem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől, az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, és teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal.

Korlátozni és sérteni tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel, és védésem, vagy túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek „Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyok érted felelős”.

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak, akit szeretek: Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá válj, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.

Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. 

Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok veled érteni. 

Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan meg fogom neked mondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést érezni. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok. Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy."

Fontos, hogy megértsük a szeretet és elengedés törvényét! Akit szeretünk nem tesszük rabszolgánkká. Megtiszteljük a szabadsággal, hiszünk és bízunk benne. Akihez foggal körömmel ragaszkodunk, azt nem szeretjük, nem támogatjuk, csak birtokolni akarjuk. Megfosztjuk a metamorfózis tökéletes lehetőségétől, hogy szárnyakat bonthasson és önmaga lehessen! Szeress hát szabadon, engedd szabadon és az őszinte szabad szeretet visszatalál hozzád! 

 Mindenkinek meg van a Totemállata. Nekem a Vadlovak, a maga esztelen fesztelen kezelhetetlen akaratos, erős szilárd jellemével és természetével! Egy lóval való szimbiózis KIHÍVÁS! Csak ERŐS EMBEREK, HARCOSOK KIVÁLTSÁGA, mert akárkit nem enged megülni és megtűrni a hátán. Engedj szabadon, hogy önszántamból közel engedhesselek magamhoz, talán ezzel a pár sorral jellemezhetném az öntörvényű Musztángot. 

Egy VADLÓ mitől más, mint egy sima pelyhes vagy deres? Érez, a LELKEDBE lát! ÉRZI teljes szívével, lelkével, mi lakozik a SZÍVBEN! Őt nem tudod becsapni hazug szavakkal, üres ígéretekkel! Ő egyszer szavaz valakinek bizalmat, de az a DÖNTÉS, befektetett BIZALOM, EGY ÉLETRE SZÓL!

A LÓ ŐSZINTE, KARAKTERES, JELLEMES, BÁTOR ÁLLAT, AKI AZ ÉLETE ÁRÁN IS MEGVÉDI gazdáját ÉS elvárja, hogy Ő cserébe ÉLETÉT ADJA ŐÉRTE! Nem alárendeltséget, nem fölérendeltséget, MELLÉRENDELTSÉGET VÁR EL! Azt, hogy EGYENLŐ FÉLKÉNT, SZABAD INTELLIGENS, ÖNÁLLÓ, FÜGGETLEN, DE MÉGIS SZÍVBEN VALAKIHEZ TARTOZÓ ÉRZELMES LÉNYKÉNT KEZELJÉK!

Nehéz hát a Vadlovak, a Musztángok élete ....és a körülöttük élőké, hisz a veszély és a Szeszély a Kihívás a küzdelem, a szeretet és a szerelem az Örökös szabadságvágy, alázat és szolgálat épp úgy részük és lételemük életüknek, mint a végtelen tisztelet, saját szabályaikhoz való ragaszkodás! Rugalmasság a rugalmatlanságban, gátlástalanul gátlásosság a mindennapokban, önzőség az önzetlenségben és ráció az emócióban! Ez a karizmatikus kettősség meglehetősen nehezen elviselhetővé teszi a zsokék életét! Bátraké a szerencse, aki nem tud felnőni a feladathoz, az meg sem érdemel egy ilyen páratlan szépségű és természetű kivételes paripát! 

Egy vadlovat ne próbálj megérteni, ne próbáld megváltoztatni, mert nem tudsz! Csak fogadd el olyannak, amilyen! Ne akard betörni, megtörni, szabályok közé kényszeríteni, mert MEGÖLÖD A LELKÉT! Csak engedd, hogy járja a saját útját és a szabadságért cserébe önként neked adja magát, teljes lényével és szeretetével!

"Ha egy ló társává fogad, neked adja mindenét: erejét, kitartását, vad szellemét. De cserébe nem kéri el mindened, elég neki megbecsülő Szereteted! Ló, "lovas nélkül is ló, de a lovas ló nélkül csak egy egyszerű ember.  "Nem attól válsz jó lovassá, hogy a lovad nem tud ledobni. Hanem attól, hogy nem akar.

"Ha elnyered egy ló teljes bizalmát, különleges dologra teszel szert, melyet jól meg kell becsülnöd, s mely maga is saját becsületedből fakad "Hátán ülve elrepülnek gondjaid, Hátán ülve szívfájdalmad megszökik, Hátán ülve magányod elvándorol, Hátán ülve végre érzed: valakihez tartozol! Hátán ülve a szabadság szárnya hív, Hátán ülve boldogsággal telik meg minden szív, Hátán ülve felragyog az azúr ég, Hátán ülve megérted, hogy a világ csak Velük szép!  "A lovaglás az élet, a többi meg csak részlet."

 "Adj ennem, adj innom, gondoskodj rólam, és amikor a napi munka véget ér, Adj nekem menedéket, tiszta fekhelyet egy tágas istállóban. Beszélj hozzám! A hangod számomra sokszor többet ér a gyeplőnél. Légy jó hozzám, s jókedvűen foglak szolgálni, és szeretni foglak Téged! Ne rántsd meg a gyeplőket, és ne emeld rám az ostort! Ne üss, vagy rúgj meg engem, amikor nem értem, mit kívánsz, Inkább adj nekem időt, hogy megérthesselek! Ne tekintsd engedetlenségnek, ha nem követem a parancsaidat, Talán a nyergemmel, a kantárommal, vagy a patáimmal van a baj.

Ha nem eszem, nézd meg a fogaimat, talán fájnak. Te is tudod, hogy az menyire rossz érzés. Ne köss ki túl röviden, és ne vágd le a farkamat, Az az egyetlen fegyverem a legyek és a szúnyogok ellen. És végül, drága Gazdám, ha már nincs számodra hasznom, Ne hagyd, hogy éhezzek, fázzak, és kérlek, ne adj el! Ne adj egy olyan gazdához, aki hagyja, hogy éhezzek és lassan a halálba kínoz engem, Inkább légy irgalmas, és gyorsan, fájdalommentesen vedd el az életemet! Hadd kérjem ezt Tőled, és kérlek, Ne vedd tiszteletlenségnek, ha az Ő nevében teszem, aki maga is egy istállóban született, mint én... "

"Egymillió évvel az ember születése előtt, a lovak óriási mezőkön legeltek, és olyan hangok alapján tájékozódtak, amiket csak ők hallottak. Mint vad a vadásszal, úgy találkoztak először az emberrel, mert jóval azelőtt sem, hogy munkára fogták volna, a húsukért megölték őket. Az emberhez fűződő viszonyuk örökre törékeny marad, mert a félelem immár túl mélyen költözött a szívükbe ahhoz, hogy elfeledhessék. Az új kőkorszak óta akadt néhány ember, aki mindezt megértette. Ők a lovak lelkébe láttak, és gyógyírrel szolgáltak sebeikre. Halkan titkokat súgtak a lovak zúgó fülébe. Őket nevezték úgy, hogy a suttogók.

"Mondd miért tűröd el, hogy fejedre kantárt, hátadra nyerget tegyünk? Hiszen te szabad vagy. Te szabadnak születtél. Most én nem teszek rád semmit. Kérlek szárnyalj velem."- amikor az emberek megértik az üzenetet, hogy aki szabadnak született azt nem lehet korlátok közé kényszeríteni, abban a pillanatban megszületik a szövetség, a közös EGYSÉG, amikor Ló és lovasa egymásra talál és LELKÜK ÖRÖKRE EGYBEFORR az idők végezetéig. 

Hála! Egy olyan szó, amit manapság egyre kevesebben ismernek, értenek és használnak az emberek! Pedig kifejezése roppant egyszerű: KÖSZÖNÖM, melyet testi kontaktus formájában is a másik ember tudtára adhatunk: kézfogás, ölelés, puszi kíséretében! GYÁVÁK manapság az emberek, azt hiszik, ha kitolják a távolságot, felemelik a hangjukat, harsányak lesznek, és ERŐT mutatnak fel, az a BÁTORSÁG jele, holott tévedés, ez a gyengeség legnyilvánvalóbb formája! Valójában azt kommunikáljuk kifelé, hogy félek közel engedni a szívemhez téged, félek, hogy megérintesz érzelmileg és megsebzel! Félek, mert nem bírom a fájdalmat, de leginkább attól félek, hogy nem olyan vagyok, amilyennek képzeltél, csalódást okozok és abba belehalok! Inkább közel sem engedlek magamhoz. Ez a félelemspirál beszippantja az embert és megöli nem csak az érzéseket, de az emberi kapcsolatokat is maga alá gyűri!

A GYÁVASÁG KORÁT ÉLJÜK, ezért olyan szó, mint a Tisztelet lassan a feledés homályába merül! Inkább csak durváskodunk, támadunk, sarokba szorítunk, hisz az sokkal könnyebben, szinte már zsigerből megy, van már bőven benne rutinunk! Gyermekeinknek is ezt adjuk tovább, így fegyelmezetlenek, tiszteletlenek lesznek, megtanulnak idejekorán káromkodni, gyűlölni, utálni, de szeretni azt sajnos nem, mert arra nem tanítjuk meg őket, hisz az a gyengeség jele! Aki gyenge azt pedig eltapossák!?

Nem tudom, mindenki ettől fél, de ha félelemben éljük le az életünket megfosztjuk magunkat egy csomó boldogságtól fantasztikus emberi érzéstől, megfosztjuk magunkat a szabadságtól, szeretettől, szerelemtől, saját félelmünk rabjaivá, rabszolgáivá válunk, tehát csak vagyunk, de igazán nem is élünk!

Volt egy Hős az életemben, akitől rengeteget tanultam. Halk szavú, nyugodt, kedves ember volt. Ereje higgadtságában, nyugodtságában, türelmében, fegyelmezettségében, alázatosságban rejlett, valamint abban, hogy nem agresszióval reflektált, hanem asszertív kommunikációval kommunikált, stabil, egészséges B típusú személyiség. Nem megtorolta, ha bántották, hanem intelligenciával, toleranciával, megértéssel, törődéssel és szeretettel, nyitottsággal, segítő szándékkal fordult a másik ember felé.

Aztán eljön az az antigonisztikus pillanat, amikor a gyenge gyáva ember megijed a Bátor ember erejétől, a saját gyengeségeitől és énvédő funkciója padlógázra kapcsol. Védtelen kis lelkét, úgy védi, hogy akár egy sündisznó összegörnyed és teleszúrja tüskével a tisztaszívű bátor önszántából segíteni akaró hőst gyilkos súlyos szavak formájában. A Bátor bár túléli a sérülést, de kétszer is meggondolja, hogy a sündisznólelkű közelébe menjen –e, mert megint pórul járhat.

De ha a sünit hozzá szokatjuk a törődéshez, úgy, hogy nem hirtelen nyúlunk hozzá, hanem szép lassan óvatosan, szeretettel, amihez szegény kis árva nincs hozzászokva, - azt sem tudja mi az! Egy idő után magától engedi a bátor embernek, hogy megsimogassa, hogy tenyerén hordozza!

Végül a süni önszántából fog kibújni biztonságos kis védőburkából, ha meghallja kisgazdája hangját és a bátornak megengedi, hogy megsimogassa, magához ölelje szíve teljes szeretetével, amitől egykoron úgy félt, sőt rettegett. Amikor a süni bizalmába fogadja, szép lassan a szeretet utat tör magának és talán ott folytathatják, ahol korábban abbahagyták! Ez a játszma, a bátor bátorságán, merészségén kockázatvállaló képességén múlik.

Milyen egyszerű is lehetne az élet, ha mi emberek nem bonyolítanánk túl! Pedig néha egy icipici- aprócska emberi gesztus, pár jó szó, egy ölelés lenne, a lehető legjobb, amit egymással tehetnénk, még ha veszekedünk akkor is, mert jól esik annak, aki adja, és annak is, aki kapja! Ehelyett elzárkózunk egymástól és marad a síri csönd! Néma, szótlan, szomorú, boldogtalan emberek között hidak épülnének, kapcsolatok alakulhatnának, ha kicsit figyelmesebbek lennénk és ha adódik egy probléma nem elrohanunk összekucorodva süni módjára, hanem megölelnénk egymást, megbeszélnénk és megoldást találnánk a problémára!

Hazudnék és képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy én kivétel vagyok a gyávaság alól, sajnos nem! Ahhoz, hogy belássam mindezt, nekem is a saját gyengeségemmel szembesülnöm kellett! Valami nagyon értékeset kellett elvesztenem, ami komoly tanulópénznek bizonyult, sír a lelkem azóta is! De megtanultam a leckét, és bevallom nagyon fáj! Ilyen a kőkemény igazság, amikor arcul csap, - Kíméletlen, kijózanító!

Viszont fontos az őszinte önismeret és a vágyunk, képességünk a tanulni, fejlődni akarásra, e nélkül nem megy! Meg kell ismerjük és értsük saját gyengeségünk eredetét, természetét. Ha megismered nem lesz hatalma fölötted, hisz a félelemből táplálkozott, de amit ismerünk, attól ugyebár már nem félünk! El kell fogadni, nem vagyunk tökéletesek, hisz emberek vagyunk, de talán rajtunk kívül nem is várja el ezt senki, hogy azok legyünk. Emberi mércével kell hát mérnünk nem csak a másikat, de saját magunkat is! Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Szeresd felebarátod, mint tenmagad!

Az életben vannak, voltak és lesznek traumák. Ezeket viszont egyedül nem sikerül feldolgozni! Az ember társas lény, igénye van a szeretetre, valahova tartozásra, és ha valaki szeretettel segítő kézzel közeledik hozzánk, azt ne taszítsuk el saját félelmünk, frusztrációnk miatt, hanem adjunk teret az újnak, adjunk egy esélyt egy szebb és boldogabb életre! Mert az idő és a szeretet, szerelem, minden sebet begyógyít!

„ Cipelem a sorsomat, de néha nem bírom el, keresem a lelkemet, de van, hogy nem felel. Valamikor ringat lágyan és van, hogy elsodor a szerelem a lélekdonor. „ - A múlt ne mérgezze meg a jelened és a jövőd, ez rajtad múlik! Ma valami nagyon fontosat tanultam egy kivételes embertől, az én hősömtől, akit talán a kislányomon kívül a világon a legjobban szeretek! Az ember folyton keres, de lehet, néha nem keresni kell, hanem megtalálni, észrevenni a jó dolgokat a másikban, ami ott van a szemünk előtt, egy karnyújtásnyira! Ha csak keresünk, elvesztjük a célpontot! Magába a keresésbe fáradunk bele, elfelejtjük mit is keresünk igazán, egy idő után átcsap céltalan bolyongásba, amikor végül rájövünk, tulajdonképpen azt kerestük, ami már egyszer meg volt, mindig is a mienk volt, csak a nagy keresés közben elvesztettük!

Érdekes és furcsa lény az ember! Csak a saját hibájából képes tanulni, bár csöndben megjegyzem jobb későn, mint soha, csak nem mindegy kit, hogy sebzel meg a vergődésed, tanácstalanságod, kutatásod közepette! Két pont között legrövidebb út az egyenes!

Talán néha nem ártana pici dolgokra is odafigyelni, nem csak arra nekem mi a jó, hanem nyitott szemmel nézni és nyitott szívvel járni! Ahogy a Talmudban is foglaltatik, olyat cselekedj, amit elvárnád, hogy veled szemben cselekedjenek!

Én hálás vagyok minden napért, ami megadatik! Hálás a napsugarakért, amik simogatják az arcom, hálás azoknak, akik szeretnek, elviselnek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok bármennyire is nehéz néha velem! Hálás vagyok, hogy tanulhatok, fejlődhetek és Hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy minden nap kapok lehetőséget, hogy több és még jobb ember lehessek, és a legtöbbet hozzam ki magamból és hálás vagyok, hogy a hibáimból, gyengeségeimből erősséget kovácsoljak, merjek még jobban nyitni, szeretni, hisz ha a bátorság kapuján be akarok lépni a SZERETET és BIZALOM a kulcs hozzá! Köszönöm a leckét, megtanultam! A Lélekműtét sikeresnek bizonyult, a Lélekdonor jó választás volt! Honnan tudom? A Lélek megnyugodott, hisz célba ért! Küldetés vége! Kikapcs!