LAOS- LAOSZ-VIENTIANE UTAZÁSI BESZÁMOLÓ, ÚTLEÍRÁS

Hála! Egy olyan szó, amit manapság egyre kevesebben ismernek, értenek és használnak az emberek! Pedig kifejezése roppant egyszerű: KÖSZÖNÖM, melyet testi kontaktus formájában is a másik ember tudtára adhatunk: kézfogás, ölelés, puszi kíséretében! GYÁVÁK manapság az emberek, azt hiszik, ha kitolják a távolságot, felemelik a hangjukat, harsányak lesznek, és ERŐT mutatnak fel, az a BÁTORSÁG jele, holott tévedés, ez a gyengeség legnyilvánvalóbb formája! Valójában azt kommunikáljuk kifelé, hogy félek közel engedni a szívemhez téged, félek, hogy megérintesz érzelmileg és megsebzel! Félek, mert nem bírom a fájdalmat, de leginkább attól félek, hogy nem olyan vagyok, amilyennek képzeltél, csalódást okozok és abba belehalok! Inkább közel sem engedlek magamhoz. Ez a félelemspirál beszippantja az embert és megöli nem csak az érzéseket, de az emberi kapcsolatokat is maga alá gyűri!

A GYÁVASÁG KORÁT ÉLJÜK, ezért olyan szó, mint a Tisztelet lassan a feledés homályába merül! Inkább csak durváskodunk, támadunk, sarokba szorítunk, hisz az sokkal könnyebben, szinte már zsigerből megy, van már bőven benne rutinunk! Gyermekeinknek is ezt adjuk tovább, így fegyelmezetlenek, tiszteletlenek lesznek, megtanulnak idejekorán káromkodni, gyűlölni, utálni, de szeretni azt sajnos nem, mert arra nem tanítjuk meg őket, hisz az a gyengeség jele! Aki gyenge azt pedig eltapossák!?

Nem tudom, mindenki ettől fél, de ha félelemben éljük le az életünket megfosztjuk magunkat egy csomó boldogságtól fantasztikus emberi érzéstől, megfosztjuk magunkat a szabadságtól, szeretettől, szerelemtől, saját félelmünk rabjaivá, rabszolgáivá válunk, tehát csak vagyunk, de igazán nem is élünk!

Volt egy Hős az életemben, akitől rengeteget tanultam. Halk szavú, nyugodt, kedves ember volt. Ereje higgadtságában, nyugodtságában, türelmében, fegyelmezettségében, alázatosságban rejlett, valamint abban, hogy nem agresszióval reflektált, hanem asszertív kommunikációval kommunikált, stabil, egészséges B típusú személyiség. Nem megtorolta, ha bántották, hanem intelligenciával, toleranciával, megértéssel, törődéssel és szeretettel, nyitottsággal, segítő szándékkal fordult a másik ember felé.

Aztán eljön az az antigonisztikus pillanat, amikor a gyenge gyáva ember megijed a Bátor ember erejétől, a saját gyengeségeitől és énvédő funkciója padlógázra kapcsol. Védtelen kis lelkét, úgy védi, hogy akár egy sündisznó összegörnyed és teleszúrja tüskével a tisztaszívű bátor önszántából segíteni akaró hőst gyilkos súlyos szavak formájában. A Bátor bár túléli a sérülést, de kétszer is meggondolja, hogy a sündisznólelkű közelébe menjen –e, mert megint pórul járhat.

De ha a sünit hozzá szokatjuk a törődéshez, úgy, hogy nem hirtelen nyúlunk hozzá, hanem szép lassan óvatosan, szeretettel, amihez szegény kis árva nincs hozzászokva, - azt sem tudja mi az! Egy idő után magától engedi a bátor embernek, hogy megsimogassa, hogy tenyerén hordozza!

Végül a süni önszántából fog kibújni biztonságos kis védőburkából, ha meghallja kisgazdája hangját és a bátornak megengedi, hogy megsimogassa, magához ölelje szíve teljes szeretetével, amitől egykoron úgy félt, sőt rettegett. Amikor a süni bizalmába fogadja, szép lassan a szeretet utat tör magának és talán ott folytathatják, ahol korábban abbahagyták! Ez a játszma, a bátor bátorságán, merészségén kockázatvállaló képességén múlik.

Milyen egyszerű is lehetne az élet, ha mi emberek nem bonyolítanánk túl! Pedig néha egy icipici- aprócska emberi gesztus, pár jó szó, egy ölelés lenne, a lehető legjobb, amit egymással tehetnénk, még ha veszekedünk akkor is, mert jól esik annak, aki adja, és annak is, aki kapja! Ehelyett elzárkózunk egymástól és marad a síri csönd! Néma, szótlan, szomorú, boldogtalan emberek között hidak épülnének, kapcsolatok alakulhatnának, ha kicsit figyelmesebbek lennénk és ha adódik egy probléma nem elrohanunk összekucorodva süni módjára, hanem megölelnénk egymást, megbeszélnénk és megoldást találnánk a problémára!

Hazudnék és képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy én kivétel vagyok a gyávaság alól, sajnos nem! Ahhoz, hogy belássam mindezt, nekem is a saját gyengeségemmel szembesülnöm kellett! Valami nagyon értékeset kellett elvesztenem, ami komoly tanulópénznek bizonyult, sír a lelkem azóta is! De megtanultam a leckét, és bevallom nagyon fáj! Ilyen a kőkemény igazság, amikor arcul csap, - Kíméletlen, kijózanító!

Viszont fontos az őszinte önismeret és a vágyunk, képességünk a tanulni, fejlődni akarásra, e nélkül nem megy! Meg kell ismerjük és értsük saját gyengeségünk eredetét, természetét. Ha megismered nem lesz hatalma fölötted, hisz a félelemből táplálkozott, de amit ismerünk, attól ugyebár már nem félünk! El kell fogadni, nem vagyunk tökéletesek, hisz emberek vagyunk, de talán rajtunk kívül nem is várja el ezt senki, hogy azok legyünk. Emberi mércével kell hát mérnünk nem csak a másikat, de saját magunkat is! Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Szeresd felebarátod, mint tenmagad!

Az életben vannak, voltak és lesznek traumák. Ezeket viszont egyedül nem sikerül feldolgozni! Az ember társas lény, igénye van a szeretetre, valahova tartozásra, és ha valaki szeretettel segítő kézzel közeledik hozzánk, azt ne taszítsuk el saját félelmünk, frusztrációnk miatt, hanem adjunk teret az újnak, adjunk egy esélyt egy szebb és boldogabb életre! Mert az idő és a szeretet, szerelem, minden sebet begyógyít!

„ Cipelem a sorsomat, de néha nem bírom el, keresem a lelkemet, de van, hogy nem felel. Valamikor ringat lágyan és van, hogy elsodor a szerelem a lélekdonor. „ - A múlt ne mérgezze meg a jelened és a jövőd, ez rajtad múlik! Ma valami nagyon fontosat tanultam egy kivételes embertől, az én hősömtől, akit talán a kislányomon kívül a világon a legjobban szeretek! Az ember folyton keres, de lehet, néha nem keresni kell, hanem megtalálni, észrevenni a jó dolgokat a másikban, ami ott van a szemünk előtt, egy karnyújtásnyira! Ha csak keresünk, elvesztjük a célpontot! Magába a keresésbe fáradunk bele, elfelejtjük mit is keresünk igazán, egy idő után átcsap céltalan bolyongásba, amikor végül rájövünk, tulajdonképpen azt kerestük, ami már egyszer meg volt, mindig is a mienk volt, csak a nagy keresés közben elvesztettük!

Érdekes és furcsa lény az ember! Csak a saját hibájából képes tanulni, bár csöndben megjegyzem jobb későn, mint soha, csak nem mindegy kit, hogy sebzel meg a vergődésed, tanácstalanságod, kutatásod közepette! Két pont között legrövidebb út az egyenes!

Talán néha nem ártana pici dolgokra is odafigyelni, nem csak arra nekem mi a jó, hanem nyitott szemmel nézni és nyitott szívvel járni! Ahogy a Talmudban is foglaltatik, olyat cselekedj, amit elvárnád, hogy veled szemben cselekedjenek!

Én hálás vagyok minden napért, ami megadatik! Hálás a napsugarakért, amik simogatják az arcom, hálás azoknak, akik szeretnek, elviselnek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok bármennyire is nehéz néha velem! Hálás vagyok, hogy tanulhatok, fejlődhetek és Hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy minden nap kapok lehetőséget, hogy több és még jobb ember lehessek, és a legtöbbet hozzam ki magamból és hálás vagyok, hogy a hibáimból, gyengeségeimből erősséget kovácsoljak, merjek még jobban nyitni, szeretni, hisz ha a bátorság kapuján be akarok lépni a SZERETET és BIZALOM a kulcs hozzá! Köszönöm a leckét, megtanultam! A Lélekműtét sikeresnek bizonyult, a Lélekdonor jó választás volt! Honnan tudom?  A Lélek megnyugodott, hisz célba ért! Küldetés vége! Kikapcs!